Miért nem elég az etikai kódex a biztonságos egyetemhez? 

A személyes integritást sértő magatartást leíró fogalmak, a határsértés-definíciók jó gyakorlatokból, a nemzetközi szabályozási közegből, a hazai törvényekből inspirálódnak. Amikor egy intézmény etikai kódexet vagy panaszkezelési eljárásrendet alkot, bár ezekre a meglevő gyakorlatokra épít, gyakran abba a hibába esik, hogy a dokumentum puszta létezését már megoldásnak tekinti. Andrea szerint azonban a leírt keretek önmagukban csak technikai jellegű biztosítékok.  

„A keretek írásba foglalása deklarálja azt, hogy milyen értékek, milyen normarendszer szerint szeretnénk működni, és praktikus útmutatót is ad ahhoz, hogy mi a teendő az egyes esettípusokban akkor, ha valaki panasszal él, azaz már sérelem/hátrány érte” – magyarázza a szakértő. De itt nem állhatunk meg. „Ha nem beszélgetünk arról, hogy a mindennapokban mit jelent ez, miért jött létre, milyen helyzetekben használható, az etikai kódex csupán egy dokumentum marad” – figyelmeztet Andrea, és hozzáteszi, hogy az a strukturális keretrendszer, amely csak a logikánkat és az agyunkat szólítja meg, önmagában kevés. A valódi szemléletformálás és változás érdekében meg kell érinteni a személyes rétegeket is: tudatosítani kell, hogyan viszonyulunk egyénileg és közösségként a határsértő helyzetekhez. 

A többfrontos beavatkozás stratégiája 

A MOME szemléletformáló műhelybeszélgetései épp ezért nem a szabálylisták ismertetését célozzák, hanem kapaszkodókat és nyelvezetet szándékoznak adni ahhoz, hogy a láthatatlan feszültségek kimondhatókká váljanak. Sebestyén Andrea ezt egyfajta „többfrontos beavatkozási rendszernek” nevezi, ahol az írásbeli kódex csak az egyik – bár alapvető – lába a folyamatnak.  

A tematikus pódiumbeszélgetések alkalmasak lehetnek arra is, hogy közösen gondolkozzunk el például a mester–tanítvány viszony sajátosságain. Nem elsősorban érintettekkel, áldozatokkal találkozhatnak a vonatkozó alkalom résztvevői, hanem segítő szakemberekkel, akik azon dolgoznak, hogyan lehet a különböző hatalmi dinamikákat felismerni. A kognitív szint mellett a lelki-érzelmi érintettséggel is foglalkoznak, így gyakorlati fogódzókat kínálnak ahhoz, hogyan ismerhetők fel az ilyen helyzetek, és miként kerülhetünk ki belőlük.   

A filmvetítések is segíthetnek belehelyezkedni egy-egy esetbe, hiszen, mint Andrea megjegyzi, egy film – az audiovizuális komplexitás, az egyedi narratívaalkotás miatt – sokkal erősebb hatást válthat ki, mint amikor egy etikai kódexben látjuk felsorolásszerűen leírva a szabályokat, a szankciókat vagy a különböző határsértő esetekre a példákat. De fókuszcsoportok is lehetnek a tapasztalatmegosztás körei, amelyekben megszülethet a „nem vagyok egyedül” élménye.