Fényinstallációk és performanszok a föld alatt – Kőbánya Underground fesztivál MOME-kötődésű alkotói

Dátum: 2026.03.11
Fényinstallációk, audiovizuális kísérletek és performanszok is bemutatkoztak a Kőbánya Underground idei kiadásán. Az esemény a hely sajátos atmoszférájára építve teremtett kapcsolatot az ipari örökség és a kortárs kultúra között a város alatt húzódó egykori bánya több mint 30 kilométeres pincerendszerében. A harmadik éve futó esemény többnapos fesztivál formájában tért vissza, melyet az Irregulari alkotói kollektíva több egyetem – köztük a MOME – szakmai közreműködésével szervezett. A szervezők mellett a kiállításon is számos mostani és egykori MOME-hallgató működött közre, erről szól összefoglalónk.

Térinstallációk a föld alatt 

Az AJSA Collective Cseppkő lények című installációja a barlangi környezet atmoszférájából indult ki. Az installáció egy sajátos barlangszerű hangulatot idézett meg, plafonról lógó, hosszúkás és gömb alakú fényobjektumokkal, melyek Tesla-tekercsek közelében helyezkedtek el, puhán izzó színes fénybe burkolva a teret. 

Besnyő Dániel LAST SIGNAL című fényinstallációja egy elhagyott érzékelőállomás, amely továbbra is figyeli a környezetét. A rendszer a fényt minden irányban pásztázza, mintha az emberiség utolsó radarrendszere működne tovább alkotói nélkül. Az installáció Besnyő Dániel, Tóth-Meisels Bence, Czingáli Zoltán, a Centrum Production, a LEDRON Ltd. és Pfitzner Áron (LIGHTFORM fényművészeti ügynökség) közös munkája. 

Balogh Bökény és Merényi Márton Feltárás című installációja a pincerendszer sötét tereit használta médiumként. A látogatók egyetlen mozgatható fényforrás segítségével hozhattak létre árnyékjátékot, kelthették életre a statikus teret. 

Biró Tádé, Pattantyús Bálint és Péter Attila Bennem van a létra! című audiovizuális térinstallációja a vertikálisan elhelyezett, felülről függesztett elemek programozott fényjátékával forgatta ki a cím gondolatát. A létrán felfelé haladás képzete az installáció LED-csövein futó, programozott pulzáló fénykompozíció az installáció LED-csövein futó, programozott pulzáló fénykompozíció formájában vált cirkuláris, ciklikus belső folyamattá a térben. 

Idő és anyag 

Karácsony Ilona és Karoline Ketelhake Homeostase 2.0 installációja analóg vetítéstechnikával dolgozott, segítségével valós időben figyelhették meg a látogatók a kristályosodás folyamatát. A projektorokra csepegő sóoldat a lámpák hőjének a hatására elpárolgott, majd kristályosodott, folyamatosan változó organikus mintákat rajzolva a vetített felületekre. 

Forgách Emma Taroudant című kinetikus installációja a látható és láthatatlan viszonyát vizsgálta. A látvány nem rögzített formában jelent meg: értelmezése a néző idejétől, figyelmétől és jelenlététől függött. 

Jimmy Dave Zénón (I.) című munkája a kizökkent idő élményét tematizálta. A hangművészetből ismert phasing jelenség – az egymástól elcsúszó ismétlődő ciklusok – újfajta időbeliséget hozott létre a térben. 

Interaktív rendszerek 

Fazakas Lőrinc FEEDBACK GHOST installációja a digitális visszacsatolások logikájára épült. A néző puszta jelenléte – akár egy kézmozdulat a kamera előtt – hosszú ideig mozgó, önmagát generáló vizuális folyamatot indított el a vetített felületen. 

A Rétegződés című audiovizuális installáció – Buzás Péter, Czeglédi Lajos, Dremmel Botond, Fábián Szabolcs és Müller Mátyás munkája – a bánya ipari szerkezetét a természet geológiai rétegződésével állította párhuzamba. A generatív hang- és fényrendszer a természet lassú, szinte érzékelhetetlen folyamatait sűrítette érzékelhető pillanattá. 

Makai Panna és Szabó Fülöp initEchoe projektje egy live-coding-alapú vizuális szintetizátorra épült. A rendszer valós időben reagált a pincerendszer terére és jelenlétére, így a vetített képi folyamat maga is a helyszíni környezetből generálódott. 

Fényfestészet, archívum és performansz 

A Kozmothorosz pop-up kiállítás Bánhidi-Rózsa Bence, Horváth Réka és Diki Luckerson munkáin keresztül a kortárs festészetet a fenomenológia és a performativitás felől közelítette meg. A festmények nem reprezentációként, hanem egy megtörtént esemény nyomaiként jelentek meg. 

Kováts Janka Held in Tension című textilinstallációja felfüggesztett objektumok rendszerén keresztül vizsgálta a tér, az anyag és a résztvevő viszonyát. A szerkezet nem előre rögzített formában jelent meg: a hely adottságai és az anyag viselkedése alakította ki végső elrendezését. 

A Kozma Archívum × Party Archive Research Group installációi a magyar techno- és partikultúra korai vizuális világát idézték fel archív videók, plakátok és VJ-munkák segítségével, több, a MOME jogelődjéhez kötődő alkotó munkáját is bemutatva. 

A Rés kollektíva Apám lányai című multimédia-installációja és performansza a női identitás alakulását vizsgálja a belsővé tett apai tekintet és a male gaze tükrében. Az alkotók saját testükön és személyes élményeiken keresztül kutatták, hogyan formálja önképünket a megfelelési kényszer, a folyamatos megfigyeltség érzése és a felnőtté válás folyamata. 

Molnár Zoltán, Vass Aranka Adelina és Horváth Júlia Troglodyte című performansza a térérzékelés ambivalenciájára épített. Az auditív rész egy folyamatosan átrendeződő hangtáj volt, amely saját elemeinek szétdarabolásán és újraegyesítésén keresztül alakult ki. A vizuális rész a fizikai és digitális tér metszéspontjain mozgott, a videó, a rajz, a 3D és a generatív szoftver eszközeivel rekonstruálva a megfigyelt tér élményét. 

Kísérleti kulturális tér a város alatt 

A Kőbánya Underground ismét megmutatta, hogy a város alatti ipari terek kísérleti kulturális térként is jól működhetnek. A fény, a hang és az installáció eszközeivel dolgozó projektek a hely fizikai adottságait kihasználva reagáltak az underground kultúra közösségi működésére, lehetőséget teremtve új médiaművészeti formák kipróbálására. 

A szervezők között több MOME-hallgató és -alumni is szerepet vállalt, így Fedics Laura, Borhi Gergő, Budai Balázs, Ökrös Dániel és Tóth-Meisels Bence. 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nyolc nyelv, huszonhárom ország, tizenkét szak – ilyen sokszínű környezetben indultak el a MOME tavaszi félévének tutor- és mentorprogramjai, melyek sikere a tudásátadás intenzív és személyes formájában rejlik. Az M8 Nemzetközi Tutor Program és a MOME Alumni Mentorprogram egyszerre segítik a külföldi hallgatók beilleszkedését, a szakmai orientációt és a pályakezdést, miközben erősítik a hazai és külföldi hallgatók, valamint a diploma előtt állók és az alumni közötti kapcsolatot.
Huszonötödik alkalommal rendezték meg az Országos Tervezőgrafikai Biennálét, amely öt évtizede a magyar tervezőgrafika egyik legfontosabb szakmai seregszemléje, nemzetközi összehasonlításban is példaértékű múlttal. A jubileumi eseményen rendkívül nagyszámú MOME-hoz kötődő alkotó szerepelt sikerrel: a díjazottak között oktatók, egykori és jelenlegi hallgatók is voltak, sőt a díjazó zsűriben is két MOME-oktató kapott helyet.