Széleskörű jogosítványokkal erősödik a MOME szenátusának autonómiája

Dátum: 2025.02.07
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány az egyetem fenntartójaként ötödik éve dolgozik a MOME megújításán. Az intézmény költségvetése 2020 óta közel négyszeresére nőtt, a MOME végrehajtotta a magyar felsőoktatás történetének legnagyobb arányú béremelését, a hallgatói ösztöndíjak és támogatások több mint duplájára-, az egyetem pályázati bevételei közel húszszorosára emelkedtek. Felépültek a MOME egyedülálló fenntarthatósági-, és hátrányos helyzetű tehetségeket segítő szerepvállalásai.

Az egyetem fejlesztését az alapítvány kezdettől a MOME közösségével folytatott párbeszéd jegyében végzi. Az egyetem hallgatói által megfogalmazott követeléseket a szenátus jogköreinek megerősítéséről ennek szellemében értékelte. A kuratórium egységes álláspontja szerint, egy átfogó megújulási folyamatban a jogok és felelősségek újragondolása legitim és helyes törekvés. 

 

Fentiek alapján az alapítvány vezető testülete egyhangú döntéseket hozott a szenátus jogköreinek megerősítéséről, a testület autonóm mozgásterének kiszélesítéséről. A friss döntések értelmében:

 

  • Az egyetem szervezeti működésének rendjét (SZMR) a fenntartó és a szenátus a jövőben kizárólag konszenzussal változtathatja meg.

 

  • Az egyetem foglalkoztatási követelményrendszeréről és annak részletszabályairól (FKR és mellékletei, az etikai szabályzat kivételével, de beleértve a kutatásetikai szabályzatot) a jövőben egyedül és teljes egészében az egyetemi szenátus dönt.

 

  • Az egyetem hallgatói követelményrendszeréről és annak részletszabályairól (HKR és mellékletei) a jövőben egyedül és teljes egészében az egyetemi szenátus dönt.

 

  • Ha a szenátus által a rektori pozícióra jelölt személy kinevezésével a fenntartó nem ért egyet, akkor a jövőben kötelezően új pályázatot ír ki.

     

Az alapítvány a szenátus tevékenységéhez, megerősített szerepéhez eredményes munkát kíván. 

 

Budapest, 2025. február 7. 

További hírek

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Photography MA szakán 2025-ben tizenketten végeznek. Diplomakiállításuk Jövő a jelenben: Barátságos és veszélyes címmel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ismét fontos mérföldkőhöz érkezett: a hónapokig tartó komplex felújítás után ünnepélyesen átadták a kibővített kapacitású, megújult egyetemi könyvtárat. A tervezésben a felhasználók, a könyvtárban dolgozó szakemberek és kollégák, a hallgatók és az oktatók visszajelzéseire alapoztak, így ez a beruházás nem csupán infrastrukturális bővítést jelent, hanem a szellemi élet és a közösségi gondolkodás elmélyítését is szolgálja – ráadásul izgalmas designmegoldásokkal.
A nagy mesterek legfontosabb mondatai szelíden hangzanak el, mégis egy életre velünk maradnak. Benkő Imre halk szavú jelenléte ilyen volt, formális és informális keretek között egyaránt. Számos fotográfus tanulhatott a társadalomábrázoló humanista művész érzékeny, empatikus szemléletéből, gondolkodásmódjából táplálkozva. Noha csupán két évig, 1998 és 2000 között oktatott a Zugligeti úti intézményben, riportfotóórái, visszafogott, részletekre érzékeny iránymutatása a dokumentarista fotográfia egész középgenerációját inspirálta. Tudásának lenyomata, ha nem is a maga teljességében, töredékeiben még a második, harmadik nemzedék munkáiban is felfedezhető.