„Bányai képi világa – melyben az alakok időn és téren átfolyva mozognak, időnként kísértetiesen elszakadva egymástól, az árnyékok pedig saját fejük után mennek – intelligens, elegáns, magával ragadó. Művészete egyfajta rejtett misztikumot hordoz, rajzai több kérdést vetnek fel a nézőben, mint amennyit megválaszolnak, emlékeztetve arra, hogy a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak” – méltatta a grafikust még 2013-ban Stephanie Plunkett, a Norman Rockwell Museum vezető kurátora, amikor a keleti parti intézményben megnyílt retrospektív kiállítása. 

Bányai nem tartotta magát művésznek, csak egy egyszerű rajzolónak. Művei azonban olyan klasszikus alkotások, amelyek nem csupán időtlenek, de időtállóak is: szatirikus humora ma is mosolyt csal az arcunkra, és megmutatja azokat a politikai, társadalmi visszásságokat, amelyeket gyakran egyedül a vizuális művészet tud kompaktan megfogalmazni. A rajzaira jellemző részletgazdagság, finom irónia, a társadalmi jelenségek kritikus ábrázolása ikonikus képeket teremtett. Kívülállóként tűpontos rajzokkal véleményezte az amerikai közélet történéseit, és azt is megmutatta Extremely Hungary sorozatában, hogy szerinte milyen a magyarok csavart észjárása, kívülállósága, és hogy Liszt Ferenctől Gábor Zsazsán át a Rubik-kockáig kiket és miket azonosítanak magyarként az USA-ban. A „papírra vetett grimaszok” – ahogyan Viski Noémi, a magyar kiállítás kurátora fogalmazott, pedig mára a designkultúra részévé váltak, előbb a hetvenes évek Magyarországán, majd a nyomtatott sajtó utolsónak hitt virágkorában az USA-ban és szerte a világon. 

A most nyíló életpálya-kiállítás keretében végre a magyar közönség is átfogó képet kaphat munkásságáról. A tárlat címe Ist-One, azaz a tervezőgrafikus világszerte ismert szignója, és olyan kérdések mentén vezeti végig a látogatót, mint hogy miként hatnak egy tervező stílusára más alkotók, oktatók, milyen külföldön magyarként dolgozni, és ami talán a legfontosabb, miként bírhat a rajz közvélemény- és társadalomformáló erővel. 

Bányai munkáival nem csak az amerikai közélet prominens lapjaiban találkozhatott az olvasó hétről hétre, de készített rajzfilmet, videóklippet, gyerekkönyvet is, kiemelkedő az 1995-ben kiadott Zoom „silent book”, amelyet megjelenése után a The New York Times az év gyermekkönyvének választott, és amely meghozta számára a nemzetközi ismertséget. 

„Azért csinálok képeskönyveket, mert az olcsó mozi” – nyilatkozta egy interjúban. A végtelen megjelenítése, az önmagukba visszaforduló helyzetek ábrázolásai és a figurák metamorfózisai konkrét történetek helyett inkább Bányai szemléletéről árulkodnak. „Minden összefügg egymással, a világ határtalan, nincsen széle, sem közepe, hanem egy folyamat. Az állandóság csupán illúzió, és ami van, az átmenet. Az új pont olyan, mint a régi, csak másképp” – foglalta össze világképét egyszer. 

A Budapesten született alkotó az elmúlt harminc évben a magazinkiadás hőskorának megkerülhetetlen neve lett a tengerentúlon. A budapesti Iparművészeti Főiskolán a hetvenes évek elején végzett, majd MOKÉP-filmplakátokat készített, a Móra Ferenc Könyvkiadónak illusztrációkat, a Hungaroton számára pedig lemezborítókat rajzolt, emellett animációs filmekkel is foglalkozott, majd 1981-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. 

Amerikai karrierje a kilencvenes években indult be igazán New Yorkban, amikor a New York magazin felkérte heti illusztrációk készítésére. A tengerentúlon már rendszeresen illusztrálta emellett a The Times, a Newsweek és a The Atlantic Monthly lapokat is, az MCA, a CBS és a Capitol Recordsnak alkotott lemezborítókat. A Playboy tanácsadó rovatának, a Playboy Advisornak havonta rajzsorozatot készített, 1998 óta pedig a The New Yorkernek is dolgozott. 

A Zoom után még három könyve jelent meg, 1996-ban a Re-Zoom, második önálló kötete, majd 1997-ben az R.E.M. című gyermekkönyve. 2005-ben pedig a The Other Side című kötete is napvilágot látott, amelyet tizenkét országban adtak ki. 

2005-ben az intézmény címzetes tanára lett, 2011-ben pedig visszatért egykori iskolájába kurzusheti workshopot tartani. Munkásságát nemcsak a hazai szakmabeliek, hanem nemzetközi grafikusok is mintaadónak tekintik. 

Bányai Istvánt halálakor Simizu Juko ismert japán illusztrátor, Steven Heller art director  valamint Orosz István mellett számos pályatársa méltatta, s több száz rajongója fogalmazta meg, milyen nagy hatással volt rájuk a magyar illusztrátor vizuális világa. 

Kiállításmegnyitó: 2024. november 21., 18 óra 
Helyszín: MOME GROUND 

A tárlat kapcsolódó eseményeként 2024. december 4. – 2025. január 4. között a Vigadóban az Arany Rajzszög idei tárlatának részeként egy illusztrációfókuszú kamarakiállítás is látogatható, amellyel Bányai István korábbi kollégái, szakmai követői tisztelegnek egykori pályatársuk előtt.