Ökotudatos parkfejlesztés: méhcsaládok költöztek a MOME Campusra

Dátum: 2024.05.20
Méhekkel gazdagodott a közparkként is működő, ökotudatosan fejlesztett MOME Campus kertje. A két méhcsalád – Tóték és a Mézga család – befogadásával a MOME közössége sokat tesz a környék természeti környezetének a megóvásáért is.

Köztudott, hogy a méhek beporzóként kulcsfontosságúak az ökológiai egyensúly fenntartásában, ezért is döntött úgy a MOME közössége, hogy a Campuson teret biztosít a kaptáraknak. 

„A kettős céllal telepített méhek nem csak az egészségesebb természeti környezethez járulnak hozzá, de azzal, hogy évente akár 65-70 kilogramm mézet, valamint propoliszt és méhviaszt termel az egyetemnek, oktatási programokat is segít. 

A tervek szerint a méz és a viasz mentén is indulnak a képzésekhez kapcsolódó rendszeres workshopok, amelyeken a résztvevők megismerkedhetnek a méhészkedéssel és az itt kinyert anyagokban rejlő izgalmas lehetőségekkel. 

A BASE épület mögött elhelyezett kaptárak a MOME méhésze, Kutasi Tamás okleveles méhészmester szigorú szakmai felügyelete alatt állnak, a méhész folyamatosan ellenőrzi a telepet. Érdekesség, hogy maguk a kaptárak is a Campuson, annak Techparkjában készültek egy közösségi workshop keretében. 

A május eleji kaptáravatón pedig Kutasi méhekkel kapcsolatos szemléltető előadása és egy közösségi „méhsimogatás” mellett dr. Nagy Adrienne allergológus szakorvos egészségügyi tájékoztatóját hallgathatták meg a résztvevők. 

☞ A jövőben pedig a kerdezdameheszt@mome.hu címen a hét minden napján lehet kérdezni a méhésztől.

 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nyolc nyelv, huszonhárom ország, tizenkét szak – ilyen sokszínű környezetben indultak el a MOME tavaszi félévének tutor- és mentorprogramjai, melyek sikere a tudásátadás intenzív és személyes formájában rejlik. Az M8 Nemzetközi Tutor Program és a MOME Alumni Mentorprogram egyszerre segítik a külföldi hallgatók beilleszkedését, a szakmai orientációt és a pályakezdést, miközben erősítik a hazai és külföldi hallgatók, valamint a diploma előtt állók és az alumni közötti kapcsolatot.
Fényinstallációk, audiovizuális kísérletek és performanszok is bemutatkoztak a Kőbánya Underground idei kiadásán. Az esemény a hely sajátos atmoszférájára építve teremtett kapcsolatot az ipari örökség és a kortárs kultúra között a város alatt húzódó egykori bánya több mint 30 kilométeres pincerendszerében. A harmadik éve futó esemény többnapos fesztivál formájában tért vissza, melyet az Irregulari alkotói kollektíva több egyetem – köztük a MOME – szakmai közreműködésével szervezett. A szervezők mellett a kiállításon is számos mostani és egykori MOME-hallgató működött közre, erről szól összefoglalónk.