Kit érdekel a látogató? - szakmai szimpózium 2024.05.29-én

Dátum: 2024.05.29

A MOME campuson rendezett eseményen 70-en vettek részt. A teljes nap részletes programja itt olvasható. A  múzeumlátogatókra fókuszáló szakmai összejövetelt több cél is motiválta. A kulturális örökségi intézményekkel való közel másfél évtizedes együttműködésünk során konstatáltuk, hogy mennyire kevés figyelem, kapacitás jut a tudásátadást, bevonódást segítő kiállítási alkalmazások megtérülésének a vizsgálatára, noha az ilyen kutatások mind a múzeumi szakma, mind a kreatív tervezők számára  iránymutató tanulságokkal szolgálhatnak.  

A másik apropó a doktori iskolákban – így a MOME-n is – folyó látogatókutatási munkák bemutatása volt azzal a céllal is, hogy a fiatal kutatók egymást inspirálják, új kutatási módszertanokkal  ismerkedjenek meg. 

Végül az eseménnyel a Stúdiónk megalakulására is fel kívántuk hívni a figyelmet.     

A szimpózium nagy érdeklődést váltott ki, a meghívottak számának csak a teremkapacitás szabott kényszerű határt.  A résztvevők képviselték a hazai múzeumi és kiállítási szcénát: régi és vadonatúj, kicsi és nagy, fővárosi és vidéki, eltérő funkciókat betöltő intézményekből egyaránt érkeztek az érdeklődők.. Mellettük  jelen voltak kezdő vagy befutott tervezők, alumnik és hallgatók is. 

A szimpózium  délelőtti szekciójában öt, nemrég lezárt vagy folyamatban lévő kutatásról számolt be a négy doktori iskolából érkezett fiatal. A délutáni szekcióban nagy tapasztalatú felkért előadók – Berényi Marianna, German Kinga és Mácsai Ágnes,  Papp Gábor, Bényei Judit és Ruttkay Zsófia, valamint Bodóczky Antal  - beszéltek látogatókutatás különböző aspektusairól:  a múzeumi kihívásokról, a látogatókutatás módszereiről, az információs technológia nyújtotta adatgyűjtési lehetőségekről, az eredmények hasznosításáról, valamint  látogatóközpontú, élményt nyújtó kiállítás tervezésről.  

A hallgatóság mind a két szekciót  élénken követte. A  napot záró World Café  keretében megrendezett eszmecserén a látogatókutatás aktuális problémái mellett a régebbi kérdések, így az online-offline jelenlét illetve a digitális és analóg interpretációs eszközök használatának egyensúlya is napirendre kerültek. 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nyolc nyelv, huszonhárom ország, tizenkét szak – ilyen sokszínű környezetben indultak el a MOME tavaszi félévének tutor- és mentorprogramjai, melyek sikere a tudásátadás intenzív és személyes formájában rejlik. Az M8 Nemzetközi Tutor Program és a MOME Alumni Mentorprogram egyszerre segítik a külföldi hallgatók beilleszkedését, a szakmai orientációt és a pályakezdést, miközben erősítik a hazai és külföldi hallgatók, valamint a diploma előtt állók és az alumni közötti kapcsolatot.
Fényinstallációk, audiovizuális kísérletek és performanszok is bemutatkoztak a Kőbánya Underground idei kiadásán. Az esemény a hely sajátos atmoszférájára építve teremtett kapcsolatot az ipari örökség és a kortárs kultúra között a város alatt húzódó egykori bánya több mint 30 kilométeres pincerendszerében. A harmadik éve futó esemény többnapos fesztivál formájában tért vissza, melyet az Irregulari alkotói kollektíva több egyetem – köztük a MOME – szakmai közreműködésével szervezett. A szervezők mellett a kiállításon is számos mostani és egykori MOME-hallgató működött közre, erről szól összefoglalónk.