Készül a MOME első közösségi komposztálója

Dátum: 2025.06.25
Újabb mérföldkőhöz érkezett a MOME ZERO program: ősztől új, hallgatók bevonásával tervezett komposztáló segíti a fenntarthatóbb hulladékgazdálkodást a MOME Campuson. A komposztáló szervesen kapcsolódik a szintén ősszel induló közösségi kerthez, nem csupán egy tárgy vagy rendszer, hanem tanulási tér, amelyben hallgatók, oktatók és munkatársak közösen dolgoztak a zöldhulladék hasznosításán.

A projektbe már a tervezés fázisában bekapcsolódtak az egyetem hallgatói, az igényfelméréstől az inspirációk összegyűjtésén át a kutatási és tervezési feladatokig, majd a kiviteli tervekig, amelyeket végül két építőművész-hallgató készített el. 

A kivitelezés során a résztvevők nemcsak a gyalulás, felületkezelés és összeszerelés folyamataiban vettek részt, hanem elsajátították a komposztálás működésének és hatásának az alapjait is. A jó hangulatú műhelymunka során a közösségi élmény kiegészült a fenntartható gondolkodás és gyakorlati tudás mélyítésével, s olyannyira sikeres lett a program, hogy a résztvevők többsége később új érdeklődőket is bevont. 

A Budapest100 fesztivál – amelynek központi témája idén a városi zöldfelületek (Köz/Zöld) volt – alkalmat teremtett arra is, hogy a MOME megnyissa kapuit a helyi közösségek előtt, és bemutassa, miként válik egy komposztáló vagy egy közösségi kert a fenntarthatóság eszközévé a városi szövetben. 

A komposztáló révén most elsősorban a MOME közösségi kertjének a növényi hulladéka hasznosulhat, a későbbiekben azonban cél, hogy a 1,5 hektáros campuspark minél több komposztálható anyaga kerüljön a zöldhulladék-hasznosító rendszerbe. A tervek szerint a komposztálót szenzorokkal bővítik majd, amelyek a hőmérsékletet, a szervesanyag- és páratartalmat mérik, s az adatokat nemcsak közzéteszik, de adatvizualizációs módszerekkel fel is dolgozzák, például a digitális tárgyalkotók adatfizikalizálhatják őket, illetve ezek ismeretében ki lehet fejleszteni „a tökéletes komposzt receptúráját”. A komposztálás gyakorlatát eközben a hallgatók és az érdeklődők szemléletformáló programokon keresztül ismerhetik meg. A KompoSztár nemcsak fizikai létesítmény, hanem egy kísérlet is: hogyan lehet tervezéssel és együttműködéssel választ adni komplex környezeti kérdésekre. 

A MOME-komposztáló a KompoSztár/GiliSztár program keretében, a Mol – Új Európa Alapítvány Zöld Oázis 2025 pályázatának a támogatásával valósul meg. 

További hírek

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Photography MA szakán 2025-ben tizenketten végeznek. Diplomakiállításuk Jövő a jelenben: Barátságos és veszélyes címmel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ismét fontos mérföldkőhöz érkezett: a hónapokig tartó komplex felújítás után ünnepélyesen átadták a kibővített kapacitású, megújult egyetemi könyvtárat. A tervezésben a felhasználók, a könyvtárban dolgozó szakemberek és kollégák, a hallgatók és az oktatók visszajelzéseire alapoztak, így ez a beruházás nem csupán infrastrukturális bővítést jelent, hanem a szellemi élet és a közösségi gondolkodás elmélyítését is szolgálja – ráadásul izgalmas designmegoldásokkal.
A nagy mesterek legfontosabb mondatai szelíden hangzanak el, mégis egy életre velünk maradnak. Benkő Imre halk szavú jelenléte ilyen volt, formális és informális keretek között egyaránt. Számos fotográfus tanulhatott a társadalomábrázoló humanista művész érzékeny, empatikus szemléletéből, gondolkodásmódjából táplálkozva. Noha csupán két évig, 1998 és 2000 között oktatott a Zugligeti úti intézményben, riportfotóórái, visszafogott, részletekre érzékeny iránymutatása a dokumentarista fotográfia egész középgenerációját inspirálta. Tudásának lenyomata, ha nem is a maga teljességében, töredékeiben még a második, harmadik nemzedék munkáiban is felfedezhető.