Healthy Campus Program: egészségmegőrzés és közösségépítés a MOME-n

Dátum: 2024.11.19
A MOME is csatlakozott a globális FISU Healthy Campus programhoz, mellyel hozzájárul ahhoz, hogy egészségtudatos kultúrát építsen az egyetemen, és az egészséges életmód különböző lehetőségeit kínálja hallgatói és munkatársai számára. A program – amelynek keretében az elmúlt időszakban számos eseményen lehetett részt venni – átfogóan, több területen, így például a fizikális aktivitás, a mentális jóllét, a táplálkozás, a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság mentén támogatja az egyetemi polgárok jóllétének a megőrzését. Az elmúlt hónapokban az események mellett országhatárokon átívelő, európai uniós kezdeményezésekhez is csatlakoztunk, köztük a BeActive kampányhoz, valamint a Let’s Move for Paris mozgalomhoz is, amely a 2024-es párizsi olimpia szellemében hívott mozgásra.

A MOME és a V30 Belvárosi Sportközpont közösen szervezte meg a szeptember 4-i Sport- és Egészségnapot, amelyen a megjelentek különféle szűrővizsgálatokon vehettek részt; a cél a prevenció és az egészségtudatosság előmozdítása volt. Az InBody készülékekkel például a testösszetételt, az izomtömeget és a zsírtartalmat vizsgálták, így az érdeklődők pontos képet kaphattak állapotukról, és életmódbeli tanácsokkal is szolgáltak számukra, de ily módon a krónikus betegek állapotfelmérése is lehetséges. A rendszer az egyik legtökéletesebb és legkényelmesebb eszköz az egészséggondozásra. A programban emellett szerepeltek klasszikus vizsgálatok is, így vércukorszint-, vérnyomás-, koleszterinmérés, továbbá egyéb alapvető állapotfelmérések is. 

Mindez nemcsak a testi egészség vizsgálatáról szólt, hanem sportolásra, mozgásra is motivált, támogatva a MOME polgárait abban, hogy figyeljenek egészségükre. 

 

A napot színesítette a BeActive kampány, amely az Európai Sporthét keretében országhatárokon átívelően népszerűsíti a mozgást. Az eseményen a résztvevők két helyszínen, a Campuson és a V30 központban tíz különböző sportágat próbálhattak ki, mint például falmászás, kosárlabda, röplabda, jóga... A kampány célja ugyancsak az volt, hogy az egyetemi polgárokat megmozgassa. A sporthét különleges lehetőséget kínált arra, hogy a kerületi lakosok is ingyenesen vehessenek részt egy ilyen, rekreációs lehetőségeket és életmód-tanácsadást is biztosító alkalmon. A közös mozgásélmény a MOME szűkebb és tágabb közösségében is növelte a közösségi szellemiséget és az egészségtudatos szemléletet. 

 

Az egészséges táplálkozás támogatása is kiemelten fontos, ebben segít a gyümölcsnap, amely egy egyszerű, de hatékony kezdeményezés, célja a napi gyümölcsfogyasztás ösztönzése. A program lényege, hogy friss gyümölcsöt biztosít a MOME hallgatóinak és dolgozóinak, támogatva ezzel a kiegyensúlyozott táplálkozásukat. A kezdeményezés sikere nyomán a MOME célja, hogy 2025-ben egész évben elérhetővé tegye a friss gyümölcsöt az egyetemi közösség számára. A gyümölcsnap segít abban, hogy a hallgatók és a dolgozók könnyebben hozzáférjenek az egészséges táplálékhoz, elősegítve ezáltal az energikusabb és egészségesebb életmódjukat. 

 

A MOME is csatlakozott a Let’s Move for Paris kampányhoz, amelyet a Technogym indított el a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékokhoz kapcsolódva. Ez a kezdeményezés világszerte népszerűsíti a fizikális aktivitást, legyen az játék vagy sport. A MOME az olimpiai szellemet és a közösségi mozgást népszerűsítette a Sport- és Egészségnap keretében, hangsúlyozva a sport közösségi és inspiráló erejét. A program lényege, hogy a résztvevők úgynevezett MOVE-egységeket gyűjtenek – a Technogym által kifejlesztett aktivitásmérő rendszerben –, hogy közösen érjenek el minél magasabb aktivitási szintet. 

 

Mindezen eseményekkel a MOME a FISU Healthy Campus program aktív résztvevőjeként az egyetemi élet fontos részévé teszi az egészségtudatos gondolkodást és életmódot. Az elmúlt időszakban rendezett saját eseményeink – a Sport- és Egészségnap, a BeActive kampány, a gyümölcsnap, valamint a Let’s Move for Paris – nemcsak a mozgást és a táplálkozást helyezik előtérbe, hanem a közösségi kapcsolatokat is erősítik. Nem csupán a sport kipróbálására és az egészséges életmód megismerésére adnak lehetőséget, hanem hidat építhetnek a különböző hátterű és érdeklődésű emberek között, támogatva ezzel a MOME inkluzív szellemiségét és az összetartozás megélését. 

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nyolc nyelv, huszonhárom ország, tizenkét szak – ilyen sokszínű környezetben indultak el a MOME tavaszi félévének tutor- és mentorprogramjai, melyek sikere a tudásátadás intenzív és személyes formájában rejlik. Az M8 Nemzetközi Tutor Program és a MOME Alumni Mentorprogram egyszerre segítik a külföldi hallgatók beilleszkedését, a szakmai orientációt és a pályakezdést, miközben erősítik a hazai és külföldi hallgatók, valamint a diploma előtt állók és az alumni közötti kapcsolatot.
Fényinstallációk, audiovizuális kísérletek és performanszok is bemutatkoztak a Kőbánya Underground idei kiadásán. Az esemény a hely sajátos atmoszférájára építve teremtett kapcsolatot az ipari örökség és a kortárs kultúra között a város alatt húzódó egykori bánya több mint 30 kilométeres pincerendszerében. A harmadik éve futó esemény többnapos fesztivál formájában tért vissza, melyet az Irregulari alkotói kollektíva több egyetem – köztük a MOME – szakmai közreműködésével szervezett. A szervezők mellett a kiállításon is számos mostani és egykori MOME-hallgató működött közre, erről szól összefoglalónk.