Hallgatói mobilitásprojektek Isztambultól Lisszabonig

Dátum: 2025.10.01
MOME-élmények és tapasztalatok szerte a világban: a Tempus Közalapítvány és a Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával megvalósult rövid távú hallgatói mobilitások idén is sokszínű nemzetközi szakmai együttműködési lehetőséget kínáltak a MOME hallgatóinak és oktatóinak. A projektek közös jellemzője, hogy a tanulás tere nem csupán az egyetemi stúdió, hanem a közös kutatás, a kiállítás és a párbeszéd is – Isztambultól Linzen és Lisszabonon át egészen Velencéig.

A 2024-ben tízéves Future Traditions program a Magyar–Török Kulturális Évad keretében zajlott: egy féléven át az isztambuli Marmara Egyetemmel dolgoztak együtt a MOME hallgatói, az itt született eredményeket pedig az isztambuli Magyar Kulturális Központban nyílt kiállításon, valamint a Craft Istambul nemzetközi vásáron mutatták be nagy sikerrel. A Divat- és textilszervező MA, illetve a Designer Maker MA szakosok olyan kérdésekre kerestek választ, hogy miként lehet a hagyományos népművészeti formakincset, az ehhez szorosan kötődő, archaikus kézműves technikákat és anyagokat újraértelmezni a kortárs design szemléletével. Az együttműködésben huszonöt hallgató – tizenöt magyar és tíz török – mutatott be személyes értelmezést a népi hagyományokról, a kiállított munkák a török és magyar tradicionális minta- és formakultúra kölcsönös megismerésére, annak a kortárs tervezési gyakorlatba való beépítésére adnak lehetőséget.

A Media Design MA szak hallgatói idén ismét képviselték a MOME-t az Ars Electronica Campus kiállításán Linzben, ahol Gradual Exposure címmel mutatták be a média, művészet és technológia határterületein végzett kutatásaikat. A válogatás vezérfonalát a dezinformáció, a digitális bizalom válsága, a klímaváltozás és a geopolitikai feszültségek témái adták, amelyekhez a hallgatók kísérletező, kutatásalapú és transzdiszciplináris megközelítésekkel kapcsolódtak. A munkák kész válaszok helyett inkább alternatív perspektívákat, új gondolkodási horizontokat kínáltak, tükrözve az intézmény erős interdiszciplináris szellemiségét. A világ egyik legjelentősebb művészet–technológia fesztiválján való jelenlét a MOME nemzetközi pozícióját is erősíti, és új együttműködésekhez vezetett többek között az RCA és az Aalto University képviselőivel.

A R.U.M. – Research Unit of New Materialities kutatócsoport a 7. Lisszaboni Építészeti Triennálé meghívott résztvevőjeként szerepelt a How Heavy is a City? című kiállítási programban. A triennáléra kiírt, egyetemi kutatócsoportoknak szóló nemzetközi pályázaton a MOME doktoranduszaiból és oktatóiból alakult kutatócsoport a hat döntős közé került, DUST (POR) című kutatásuk a városi por különböző narratíváit vizsgálja. Gedeon Tekla, Hámori Péter, Hulesch Máté és Schneider Ákos installációja és a kutatás a kortárs anyagi hálózatok és az ökológia összefüggéseit tárgyalta a spekulatív és kritikai design eszközeivel.

A Velencei Biennálé idei építészeti kiállítása szintén fontos tanulási tér a MOME hallgatói számára: több mint száz építészhallgató mellett idén az Art & Design Management MA is csatlakozik a tanulmányúthoz. A Biennale Sessions keretében pedig közös workshop valósul meg, amely során a résztvevők a kiállítás inspirációira reagálva készítenek és elemznek fotográfiai projekteket.

A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott mobilitások egyszerre szolgálják a hallgatói tapasztalatszerzést, az oktatási innovációt és a nemzetközi tudásáramlást – mindazt, ami a MOME oktatási és kutatási gyakorlatát a világban is láthatóvá teszi.

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nyolc nyelv, huszonhárom ország, tizenkét szak – ilyen sokszínű környezetben indultak el a MOME tavaszi félévének tutor- és mentorprogramjai, melyek sikere a tudásátadás intenzív és személyes formájában rejlik. Az M8 Nemzetközi Tutor Program és a MOME Alumni Mentorprogram egyszerre segítik a külföldi hallgatók beilleszkedését, a szakmai orientációt és a pályakezdést, miközben erősítik a hazai és külföldi hallgatók, valamint a diploma előtt állók és az alumni közötti kapcsolatot.
Fényinstallációk, audiovizuális kísérletek és performanszok is bemutatkoztak a Kőbánya Underground idei kiadásán. Az esemény a hely sajátos atmoszférájára építve teremtett kapcsolatot az ipari örökség és a kortárs kultúra között a város alatt húzódó egykori bánya több mint 30 kilométeres pincerendszerében. A harmadik éve futó esemény többnapos fesztivál formájában tért vissza, melyet az Irregulari alkotói kollektíva több egyetem – köztük a MOME – szakmai közreműködésével szervezett. A szervezők mellett a kiállításon is számos mostani és egykori MOME-hallgató működött közre, erről szól összefoglalónk.