Első alkalommal díjazta kiemelkedően tehetséges hallgatóit a MOME

Dátum: 2021.06.30
Hetven hallgató pályázott a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj második fordulójában, közülük tizenhatan nyerték el a félévre szóló, havi 150.000 forintos támogatást. Ezen felül a nyertes hallgatóknak lehetőségük lesz külföldi és belföldi kiállításokon, szakmai rendezvényeken az adott szak nagyköveteként az egyetemet képviselni.

2021.06.30.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány 2020 őszén hívta életre a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj programot, melynek két modulja a hallgatók teljesítményalapú támogatása mellett a diákok naprakész iparági, gyakorlati kompetenciáinak bővítésére és szakmai integrációjára is nagy hangsúlyt fektet. A koncepció a MOME Akadémia, a Hallgatói- és Doktorandusz Önkormányzat közreműködésével készült el. Egy olyan program kifejlesztése volt a cél, amely szimbolizálja egyetem identitását, megtestesíti annak innovatív, ambiciózus karakterét és egyúttal figyelembe veszi a közösség visszajelzéseit is. 

A Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj nyertesei kétkörös kiválasztást követően intézetenként egy ötfős zsűri bizottság előtt prezentálták pályamunkáikat. Az értékelési szempontok között szerepelt, hogy a pályázó projektje eredeti és újszerű legyen, megjelenjen benne a társadalmi érzékenység, a koncepció aktualitása. A zsűri figyelembe vette, hogy szinkronba került-e egymással a feladatállítás és a létrejött produkció, értékelte a vizuális megjelenítést és azt, hogy a projekt mennyiben alkalmazta a kortárs technológiákat a koncepció közvetítésében.

Mind a négy döntőbizottságot támogatta sokéves szakmai tapasztalatával Stefan Lengyel professzor, a program névadója, valamint tiszteletbeli zsűritagként Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is. 

Célunk, hogy 2030-ra saját területén a MOME legyen Közép-Európa legjobb egyeteme. Ehhez a kiválóság jutalmazásán és egymás elismerésén alapuló kultúrára van szükség. Az új ösztöndíjhoz mérhető hallgatói támogatás korábban sosem létezett az egyetemen. Nagy öröm és fontos megerősítés, hogy a diákok ilyen arányban pályáztak. A pályamunkáikban megjelenő kreativitás és ambíció a MOME jövőjének alapja” - fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke. 

Stefan Lengyel, professor emeritus szerint a nevét viselő Kiválósági Ösztöndíj fontos üzenetet közvetít a kulturális-, gazdasági és ipari szereplők felé: arra hívja fel a figyelmüket, hogy a MOME  egy dinamikus struktúrájú egyetem, amely konzekvensen a legjobbat igyekszik kihozni hallgatóiból. Ezzel párhuzamosan a program az ide felvételizők felé azt üzeni, hogy a MOME együttműködik a hallgatóival és az Egyetem falai között létrejövő programokat magas külső- és belső elismerés övezi.

A Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj nyerteseiről bővebb információ a MOME honlapján található.

További hírek

A MOME fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány nyílt pályázatot írt ki a rektori pozíció betöltésére: a jelentkezési folyamat március 31-ig tart, a benyújtott pályázatok elbírálása április és június között több lépcsőben zajlik majd. Az új rektor várhatóan 2026. augusztus 1-jén lép hivatalba és kezdi meg négyéves rektori ciklusát az egyetem élén.
Nyolc nyelv, huszonhárom ország, tizenkét szak – ilyen sokszínű környezetben indultak el a MOME tavaszi félévének tutor- és mentorprogramjai, melyek sikere a tudásátadás intenzív és személyes formájában rejlik. Az M8 Nemzetközi Tutor Program és a MOME Alumni Mentorprogram egyszerre segítik a külföldi hallgatók beilleszkedését, a szakmai orientációt és a pályakezdést, miközben erősítik a hazai és külföldi hallgatók, valamint a diploma előtt állók és az alumni közötti kapcsolatot.
Fényinstallációk, audiovizuális kísérletek és performanszok is bemutatkoztak a Kőbánya Underground idei kiadásán. Az esemény a hely sajátos atmoszférájára építve teremtett kapcsolatot az ipari örökség és a kortárs kultúra között a város alatt húzódó egykori bánya több mint 30 kilométeres pincerendszerében. A harmadik éve futó esemény többnapos fesztivál formájában tért vissza, melyet az Irregulari alkotói kollektíva több egyetem – köztük a MOME – szakmai közreműködésével szervezett. A szervezők mellett a kiállításon is számos mostani és egykori MOME-hallgató működött közre, erről szól összefoglalónk.