COMPO - Kurzus a cirkuláris építőiparért

Dátum: 2024.05.27
Egy kutatás szerint, míg ezt bárki elolvassa, 15 ezer tonna építési hulladék keletkezik Európában, s ennek 80%-át nem hasznosítják újra. Ezzel a problémával foglalkozik a három éve indult COMPO KFI kurzus az MOME-n, amelynek homlokterében a körforgásos építőipar víziója áll.

A Tárgyalkotó szak, Temesi Apol DLA vezette KFI kurzusa alapvetően olyan anyagokat választ kutatásának tárgyául, amelyek valamilyen szempontból terhet jelentenek a környezetnek. Az oktatók, Dobos Bence László, Tasnádi Gergely, és Temesi Apol a hallgatókkal a cirkuláris és a hulladékmentes építőipar lehetőségeit vizsgálták meg, az építőiparban hulladékként keletkező anyagok nyersanyagként való megközelítésével új, kompozit anyagok fejlesztésén keresztül. Céljuk, hogy a tárgyalkotó, formatervező, textiltervező és építész hallgatók figyelmét ráirányítsák a nyersanyag-központú tervezői megközelítés lehetőségeire. A 2023/24 őszi félévében a részt vevő hallgatók a téglával, cseréppel, gipszkartonnal, ytonggal és faipari hulladékkal dolgoztak. A hallgatók kutatási jegyzőkönyvet vezettek a probléma elemzéséről és feltárásáról, a nyersanyag fizikai és kémiai vizsgálatáról, valamint az anyagtársítás kísérleteinek lépéseiről. Ez a szisztematikus, analitikus megközelítés a DIY fejlesztések agilis módszertanán keresztül összekapcsolja a tervezési és a tudományos szempontokat.  

A COMPO kurzus eredményeit azután a Következő 50 év című kiállítássorozat keretében a FUGA-ban láthatta a közönség 2024. májusában. A tárlat kétheti váltásban az összeomló éghajlat, az átalakuló társadalom és a fogyatkozó nyersanyag korában az átalakuló építészeti szakmagyakorlást, annak felvetéseit dolgozta fel GUBAHÁMORI kurátori koncepciója mentén. A kiállításon az öt MOME-hallgató koncepcióinak különböző fázisait lehetett megtekinteni, mindegyikük más-más anyaggal dolgozott, Vas Aranka az ytonggal, Zsurbej Jázmin a faporral, Tóth Borbála a gipszkartonnal,  Tarcsi Dóra a téglával, Sárközi Lilla pedig a tetőcseréppel.  

A kurzushoz kapcsolódóan egyébként néhány, a téma iránt érdeklődő más hallgató márciusban a Material District eseményére is ellátogatott a Design Kompetencia Központ pályázat támogatásával. Az esemény a Európa vezető anyag kutatásokat bemutató platformja, ahol az innovatív anyagkutatás terén partnerek találhatnak egymásra.  

☞ A FUGA-kiállítás midissage-án készült felvétel megtekinthető a You Tube-on: 

https://www.youtube.com/watch?v=J9ku5F_OsqM 

További hírek

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Photography MA szakán 2025-ben tizenketten végeznek. Diplomakiállításuk Jövő a jelenben: Barátságos és veszélyes címmel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ismét fontos mérföldkőhöz érkezett: a hónapokig tartó komplex felújítás után ünnepélyesen átadták a kibővített kapacitású, megújult egyetemi könyvtárat. A tervezésben a felhasználók, a könyvtárban dolgozó szakemberek és kollégák, a hallgatók és az oktatók visszajelzéseire alapoztak, így ez a beruházás nem csupán infrastrukturális bővítést jelent, hanem a szellemi élet és a közösségi gondolkodás elmélyítését is szolgálja – ráadásul izgalmas designmegoldásokkal.
A nagy mesterek legfontosabb mondatai szelíden hangzanak el, mégis egy életre velünk maradnak. Benkő Imre halk szavú jelenléte ilyen volt, formális és informális keretek között egyaránt. Számos fotográfus tanulhatott a társadalomábrázoló humanista művész érzékeny, empatikus szemléletéből, gondolkodásmódjából táplálkozva. Noha csupán két évig, 1998 és 2000 között oktatott a Zugligeti úti intézményben, riportfotóórái, visszafogott, részletekre érzékeny iránymutatása a dokumentarista fotográfia egész középgenerációját inspirálta. Tudásának lenyomata, ha nem is a maga teljességében, töredékeiben még a második, harmadik nemzedék munkáiban is felfedezhető.