A MOME is ott volt a nyár egyik legizgalmasabb programján, az INOTA fesztiválon

Dátum: 2023.09.07
Egy igazán különleges programmal zárult a nyár, melynek a Várpalotán található Inotai Hőerőmű épületei adtak helyet. Az INOTA - Audiovizuális fesztivál az erőműben rendezvénysorozat több MOME-kapcsolódással is rendelkezik, ezeket szedtük most össze.

2023. augusztus 31. és szeptember 3. között, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa részeként rendezték meg az első INOTA fesztivált. Az eseményt elsősorban az egyedülálló helyszíne, a már nem üzemelő Inotai Hőerőmű három ikonikus hűtőtornya tette kihagyhatatlanná, de a programok is legalább ennyire izgalmasak voltak. 

A zenei actek mellett a vizualitásra is óriási hangsúlyt fektettek a szervezők: fényinstallációk, mappingek és egyéb kortárs vizuális alkotások is megvalósultak a fesztiválon.. Ezek között volt látható  a fesztivál egyik szervezőjének, Besnyő Dániel, egykori MOME Média Design hallgatónak VACUUM II című installációja is, melyet két alkotótársával hozott létre a térben. 

A 2020-ban Építőművész BA szakon végzett Hegyi Fanni a diplomamunkáját állította ki az installációk között. Gryllus Ábris Tervezőgrafika MA szakon végzett, jelenleg a MOME Doktori Iskola hallgatója, FOR. X NIMOVA PROJECKT című, kísérleti zenei projektjével szerepelt a fesztivál programjában. 

A nagyszabású eseménysorozaton a szervezőcsapat munkáját segítette Djogni Ábel és Molnár Apollónia, 2023-an Design- és művészetmenedzsment MA szakon végzett hallgatók, valamint Faddi Bianka és Turjányi Lilla, akik jelenleg is a DMM MA hallgatói.  

További információ a fesztiválról: https://inotafestival.hu/ 

További hírek

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Photography MA szakán 2025-ben tizenketten végeznek. Diplomakiállításuk Jövő a jelenben: Barátságos és veszélyes címmel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható.
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ismét fontos mérföldkőhöz érkezett: a hónapokig tartó komplex felújítás után ünnepélyesen átadták a kibővített kapacitású, megújult egyetemi könyvtárat. A tervezésben a felhasználók, a könyvtárban dolgozó szakemberek és kollégák, a hallgatók és az oktatók visszajelzéseire alapoztak, így ez a beruházás nem csupán infrastrukturális bővítést jelent, hanem a szellemi élet és a közösségi gondolkodás elmélyítését is szolgálja – ráadásul izgalmas designmegoldásokkal.
A nagy mesterek legfontosabb mondatai szelíden hangzanak el, mégis egy életre velünk maradnak. Benkő Imre halk szavú jelenléte ilyen volt, formális és informális keretek között egyaránt. Számos fotográfus tanulhatott a társadalomábrázoló humanista művész érzékeny, empatikus szemléletéből, gondolkodásmódjából táplálkozva. Noha csupán két évig, 1998 és 2000 között oktatott a Zugligeti úti intézményben, riportfotóórái, visszafogott, részletekre érzékeny iránymutatása a dokumentarista fotográfia egész középgenerációját inspirálta. Tudásának lenyomata, ha nem is a maga teljességében, töredékeiben még a második, harmadik nemzedék munkáiban is felfedezhető.